4.rész

Már közel három hónap telt el azóta hogy Harumi oda költözött hozzám. A hasa már elkezdett kerekedni, amitől még szebbnek nézett ki, mint amilyen eddig is volt. Talán erre mondják azt, hogy a terhesség megszépíti a nőket. Szép lassan én is változni kezdtem, aminek nagyon nem örültem. Féltem, hogy újra olyan naiv és szerelmes leszek, mint régen és megint el fogom veszíteni a lányt akit szeretek. Igen, Harumi és én azóta ténylegesen is együtt vagyunk és őt meg akarom védeni, ahogy Hikari-t nem. A hajamról kezdett lekopni a festék, így végül újra fekete a hajam, ahogyan régen is volt.

- Semi, van egy meglepetésem! - jött le Harumi a szobából, egy hatalmas mosoly kíséretében.

- Mégis mi az?

- Tádám! - mutatott fel egy képet, amin már kivehető volt a baba alakja. A kezembe vettem és alaposan szemügyre vettem.

- Milyen kicsi, de már él!

- Ma el kell menjek az orvoshoz, hogy megnézhesse minden rendben van e a babával. Ugye eljössz velem?

- Nem hiszem, hogy el kellene. Nem akarom szégyenkezz miattam!

- Semmi szégyellni való nincs benned! Egyébként is, én döntöm el, hogy kibe leszek szerelmes nem? - félek azt nem mi választjuk meg.

- Ha téged tényleg nem zavar, akkor elmegyek veled! Iwanishi különben sem adott ma munkát. 

- Semi, nagyon szeretlek! - a mellkasomra hajtotta a fejét, én pedig elmosolyodtam.

- Én is szeretlek Harumi! - na siessünk, különben sosem érünk oda! - Harumi felvette a kabátját és mentünk is a kórházba. Ugyanabba a kórházba, ahová Hikari-val jártunk, mikor várta a babát. Annyi szép emlék kapcsolódik hozzá, ugyanakkor ha eszembe jut, mi történt vele, sosem tudok szép emlékeket kapcsolni az épülethez. Mikor megérkeztünk, az orvos behívott minket. Harumi lefeküdt az ágyra, az orvos pedig behúzta a függönyt.

- Takada-san, magának nem kellene itt lennie!

- Tudom, mit gondol, de én már jól vagyok! Hála ennek a lánynak, aki kiköpött mása a halott szerelmemnek, ráadásul a gyerekemet várja! Ez épp elég erőt ad nekem ahhoz, ne essek vissza!

- Nem lett volna szabad elszöknie, a kezelése közben!

- Miféle kezelés? Az nem kezelés, hogy bezárnak egy sötét szobába és a sorsomra hagynak! Most inkább vizsgálja őt meg, elvégre azért vagyunk itt!- nem szerettem volna újra a múlton rágódni. Az orvos bekapcsolta az ultrahang gépet és végre én is láthattam a babát. Annyira apró volt még, de már élt és hallani lehetett ahogyan ver a szíve. Annyira megnyugtató volt látni, hogy küzd az életéért. Miután végeztünk, az orvos újra elmondta Harumi-nak, hogy nagyon sokat kell pihennie a baba érdekében.

- Semi, te is láttad, milyen pici volt? Annyira örülök, hogy küzd az életéért! Azt hiszem jó, hogy te vagy a baba apukája! Remélem, hogy fiú lesz és akkor lehetne az a neve, hogy Yu!

- Szóval Yu? - hitetlen ez a lány. Noha nem is tudja, de akkor a baba az én nevemet viselné.

- Bár nem tudom mi a vezetékneved és a szüleidet sem ismerem, de én....

- Takada! A vezetéknevem Takada!

- Takada Yu, ez nagyon tetszik! A babának is nagyon fog tetszeni ez a név! Mi volt a neve, az előző babád anyukájának?

- Yamazaki Hikari! Ő is gazdag családból származott, mint én!

- Nagyon ismerős ez a név, talán mi ketten találkozhattunk a baleset előtt!

- Akkortájt halt meg, mikor a baleseted volt. Inkább ne beszéljünk erről, mert csak elszomorodok tőle.

- Ne, kérlek ne legyél szomorú. Én azt szeretném, ha mindig mosolyognál! - már épp ott tartottam, hogy megcsókolom, mikor két ismerőst láttam meg, pontosabban Hikari szüleit.

- Harumi, menj és vegyél magadnak valamit, amit ebédre megcsinálok neked!

- Te nem jössz velem?

- El kell még intézzek valamit, de utána megyek én is! - Harumi elment a boltba, én pedig úgy döntöttem, beszélek Hikari szüleivel. - Elnézést!

- Yu-kun? Tényleg te vagy az?

- Igen, én vagyok. Örülök, hogy megint láthatom magukat!

- Nos igen, a temetés óta nem láttunk téged. Mond, hogy megy a sorod? A szüleid jól vannak?

- Igazából, már nem élek velük. Tudják azóta igyekeztem továbblépni és nem sokára apa leszek, de remélem ezúttal a  baba meg is fog születni! - azt nem szerettem volna megemlíteni hogy a baba anyja úgy néz ki mint a halott lányuk.

- Gratulálunk! Reméljük boldog leszel azzal a lánnyal, akit választottál!

- Akkor, én most megyek is! - biccentettem egyet a fejemmel és elmentem a bolthoz, hogy megvárjam Harumi-t.

- Semi, már végeztél is?

- Igen, csak találkoztam Hikari szüleivel és szerettem volna beszélni velük kettesben. Megmondtam nekik, hogy már van egy angyali lány, aki képes volt elrabolni a szívemet! - megsimogattam az arcát és megcsókoltam. Remélem, hogy végre sikerül magamban mindent lezárni és végre tényleg úgy szeretni Harumi-t, ahogyan megérdemli.