2017. október 21., szombat

8.rész


Egész éjszaka azon gondolkoztam, hogyan hozhatnám vissza Hikari emlékeit. Muszáj elmondania mi lett a gyerekünkkel, hogy ha esetleg mégsem halt volna meg, akkor akár a föld alól is elő tudjam keríteni. Végül eszembe jutott, hogy talán a nyaklánccal, majd sikerül őt rábírnom arra, hogy emlékezzen. Szegény lány, fogalmam sincs, hogy min mehetett keresztül abban az időben, amíg mindenki halottnak hitte, ráadásul még én is sokat bántottam. Láttam, hogy Hikari még alszik, ezért nem akartam még zavarni, inkább lementem és csináltam neki reggelit, illetve készítettem ki egy kis nyugtatót, ha nagyon felizgatnám és mégse jönnének vissza az emlékei. Miután ezzel elkészültem, vissza is mentem a szobába. Láttam, hogy Hikari még mindig alszik, ezért az egyik ujjammal óvatosan megsimogattam az arcát.
- Jó reggelt, hercegnőm, ideje lenne felkelned! - suttogtam a fülébe és egy puszit nyomtam az arcára.
- Máris reggel van? Olyan álmos vagyok! Yu, nem tudnál felébreszteni, mondjuk úgy száz év múlva? Talán addigra ki tudom pihenni magam!
- Mi lesz a reggelivel? Ha nem eszel rendesen, a baba nem fog nagyra nőni! Gondoskodnod kell a babáról, a hasadban is!
- Ne haragudj, erről teljesen megfeledkeztem! - még, hogy haragudni? Soha életemben nem tudnék rá haragudni semmiért se.
- Csináltam neked reggelit, de még mielőtt hozzálátnál, szeretnék veled beszélni valamiről!
- Valami rosszat csináltam igaz? Ha azért van, mert nem csinálom itthon semmit a pihenésen kívül, akkor ígérem fényesre pucolok itt mindent, de kérlek ne haragudj rám emiatt!
- Hogy lehetsz ennyire buta? Hiszen az egyetlen amit neked csinálnod kell most, az a pihenés! Most valami másról van szó! - elővettem az éjjeliszekrényből a nyakláncát és felmutattam.
- Ez a nyakláncom. Hogy került ez hozzád?
- Nos, meglátogattam a nőt, akinél az elmúlt négy évben éltél.
- Mégis mi dolgod volt vele? 
- Harumi, kitől kaptad ezt a nyakláncot?
- Én, nem is tud... - hirtelen, mintha teljesen lefagyott volna, csak ült vele szemben, miközben arra próbáltam rájönni, hogy mégis mi történhetett vele. Ekkor hirtelen a halántékához kapta a kezét és elkezdett zilálni.
- Harumi, mi a baj?
- A kisbabám, elvitték a kisbabámat! - kiáltott fel, a haja pedig az arcába hullott. Hangos zokogás töltötte be a szobát, én pedig már nagyon megbántam, hogy ezt szóba hoztam előtte.
- Harumi, nyugodj meg hallod? Hikari, kérlek! - hirtelen elhallgatott, majd lassan felemelte a fejét. A szemei vörösek voltak és fel is dagadtak, a barna haja, pedig még mindig a szemébe lógott.
- Yu?
- Emlékszel rám? - bólintott egyet, én pedig magamhoz öleltem.
- Hikari, annyira örülök, hogy semmi bajod nem esett. Amikor azt mondták, hogy meghaltál, mintha kitéptek volna belőlem egy jókora darabot és csak teljes ürességet éreztem magamban.
- Yu, kérlek keresd meg a fiúnkat, jó? Hozd őt vissza nekem! - hallottam a hangján, hogy kezd megnyugodni és ezt jó jelnek tekintettem.
- Tehát kisfiú lett!
- Olyan volt mint te: A szemei, az orra, a szája, egyszerűen csak olyan gyönyörű, mint te drága Yu! Sajnálom, hogy ilyen rossz életed lett miattam, hidd el én nem akartam.
- Hiszen nem csináltál te semmi rosszat, ellentétben velem. Annyira bánt, hogy ilyen sok fájdalmat okoztam neked Hikari! Eleve úgy estél teherbe, hogy én..
- Hagyd abba! Nem akarom, hogy emészd magad! Nem tudhattad, hogy én vagyok, ahogyan én sem tudtam, hogy te ki vagy. De most már tudjuk és csak ez számít, nem?
- Igen és ígérem soha többet nem kell már külön lennünk! Visszamegyünk oda ahonnan jöttünk és újra felépítjük az életünket jó?
- Nem akarok oda visszamenni! Én csak veled és a gyerekeinkkel akarok lenni, nem akarom, hogy megint mindenki körberajongjon csak azért, mert a szüleim gazdagok!
- Ne aggódj, ezúttal teljesen más lesz. Hikari, ugye bízol bennem?
- Persze, hogy bízom ezt kérdezned sem kell. Yu, bárhová elmegyek veled, de kérlek előtte találd meg a fiúnkat, jó?
- Persze, megígérem, hogy még a föld alól is előkerítem, ha kell! - elő fogom őt keríteni, még akkor is, ha ehhez egy időre vissza kell bújnom a régi Takada Yu bőrébe. Kerül amibe kerül, de meg fogom találni!

1 megjegyzés:

  1. Végre megtörtént a nagy áttörés és minden vissza állt a "régi kerékvágásba" mondhatjuk így is továbbra is csak reménykedni tudok hogy sikerül megtalálni a gyermeket.

    VálaszTörlés

Obserwatorzy