11.rész

Nagyon meglepődtem mikor anyám azt mondta, hogy az Ogawara vállalat, a Takada legnagyobb ellenfele. Deha ez így van, akkor a főnökömnek már korábban is látnia kellett engem, hisz sokszor voltam az apámmal tárgyalásokon, hogy beletanulhassak a dolgokba, mert nekem kellett volna átvennem apám helyét az elnöki székben. Bár kétlem, hogy a történtek után apám örököse lehetnék. Lehetséges, hogy Ogawara már ismert engem és csak azért vett fel, hogy ezzel bosszantsa az apámat? Bárcsak egy kicsivel okosabb lennék, mert sajnos nem tudom a választ a kérdésre.
- Anya, mégis, hogy érted, hogy vetélytársak?
- Ogawara Shota apád csoporttársa volt az egyetemen. Mindig is irigy volt apádra, amiért sikeresebb volt nála. Ezért is hozta létre a vállalatát, hogy kiszúrhasson apáddal.
- Szóval tudta ki vagyok, mikor felvett engem?
- Valószínűleg. Yu-chan, kérlek ne dőlj be neki! Az az ember nagyon veszélyes.
- Ne aggódj, vigyázzni fogok magamra!
- Yu-chan, mikor láthatom az unokámat? Nagyon szeretném őt megismerni!
- Mindjárt megteheted. Ryota! - kiabáltam fel, mire a fiam Hikari társaságában lejött hozzánk.
- Papa mi a baj? Valami rosszat csináltam? - megráztam a fejem, majd felvettem a földről.
- Semmi rosszat nem csináltál, csak szerettem volna, ha megismered a nagymamádat!
- Nagymama? Hoztál nekem ajándékot? - nézett nagy boci szemekkel az anyámra, mire elnevette magát.
- Most nem, de ígérem legközelebb hozok neked egy csomó játékot. Megengeded, hogy megöleljelek? - Ryota bólintott, majd az anyám átvette tőlem és magához ölelte. - Hihetetlen, pont úgy nézel ki mint az apukád.
- Igen, olyan is akarok lenni, mint ő! A papa szuper menő! - a csillogó szemei láttán nevetnem kellett. Nagyon boldog voltam hogy ilyen hamar elfogadott minket.
- Anyuka, nincs kedve velünk vacsorázni?
- Dehogy nincs, Hikari-chan. Majd segítek elkészíteni a vacsorát, mert ahogy látom, hamarosan nagyon el leszel foglalva! - végül az anyám is velünk vacsorázott, ráadásul felajánlotta, hogy vigyáz Ryota-ra, így Hikari is tud majd pihenni. Ez a nap tényleg csodálatos volt és végre újra az anyám közelében lehettem.

*Másnap*

Másnap úgy mentem vissza a céghez, hogy tisztában voltam a ténnyel, amiért Ogawara Shota olyan magas pozícióba helyezett engem. Kicsit ideges is voltam emiatt, ami azt eredményezte, hogy képtelen voltam a munkára koncentrálni. Ha ez még nem lett volna elég az irodámban sem voltam nyugton, mert Wakaba megtalált.
- Shu-chan, mi van veled? Olyan nyúzottnak tűnsz!
- Semmi gond, csak nincs jó napom.
- Csak ez a baj? Hát akkor segítek neked! - a nyakam köré fonta a kezét és erőszakkal megcsókolt. Hiába próbáltam ellenkezni, nem engedett el. A csóknak végül egy nagy csörrenés vetett véget. Hátra fordultam és azzal az emberrel néztem farkas szemet, akivel a legkevésbé szerettem volna abban a pillanatban.
- Hikari? - láttam, hogy igyekszik visszatartani a könnyeit, nem sok sikerrel.
- Elnézést! - biccentett a fejével, majd kiszalad az irodából. Én Wakaba-t hátra hagyva, egyből szaladtam utána.
- Hikari, várj! - végül a cég épülete előtt sikerült útolérnem.
- Ne haragudj, amiért zavartalak! Csak otthon hagytál néhány papírt, ezeket szerettem volna elhozni neked. De ahogy láttam nagyon el voltál foglalva. Viszont én megyek, majd otthon találkozunk! - el akart menni, de én hátulról átöleltem.
- Bocsáss meg, jó? Hidd el soha nem tekintettem rá nőként! Egyszer már elveszítettelek, nem akarlak még egyszer!
- Attól ne félj, mert ha te már nem szeretsz is én melletted maradok, hiszen megígértem, nem? Egyébként is mát csak te maradtál nekem, szóval rajtad és a fiúnkon kívül már nincs senkim!
- Soha nem tudnék kiszeretni belőled Hikari! Bármi is történjen velem, soha nem tudnák kiölni belőlem azt amit irántad érzek! - láttam, hogy a szemei könnybe lábadnak és a vállamba temette az arcát.
- Akkor nem kell félnem attól, hogs egy nap majd arra ébredek, hogy nem szeretsz engem?
- Persze, hogy nem! Most menj haza pihenni, még össze csomagolom a holmimat és megyek én is!
- Elmész a cégtől?
- Igen, nem akarok még több problémát. Majd keresek valami más munkát, rendben? - bólintott, majd hazament, én pedig visszamentem az irodába. Ott azonban nem voltam egyedül.
- Nocsak Kitazawa, vagy mondjam inkább, hogy Takada?
- Tényleg csak azért vett fel, hogy bosszantsa az apámat? Mert ha igen nem ért semmit!
- Komolyan ilyet feltételezel rólam? Egy ilyen kicsinyes dolog miatt senkit se vennék fel ide! Remélem ismered a mondást, kölcsön kenyér visszajár!
- Maga miről beszél? - erre az ajtón berontott két nagy darab biztonsági őr berontott és lefogtak engem.
- Emlékszel arra a napra, mikor először őltél embert?
- Honnan tud róla?
- Onnan, hogy az öcsémmel végeztél akkor! - üvóltötte a képembe, mire végre minden értelmet nyert. Végig azért tartott maga mellett, hogy bosszút állhasson rajtam. Én hülye semmit sem vettem észre.
- Most mit akar velem csinálni? Megöl?
- Az túl könnyű lenne. Úgy fogsz szenvedni, hogy te magad fogsz könyörögni azért, hogy öljelek meg!