2017. szeptember 28., csütörtök

5.rész(Extra fejezet)


Az új tanév első napja volt. Szokás szerint egyedül mentem az iskolába, mivel barátaim nem igen voltak, ha voltak is csak azért, mert az apám úszott a vagyonban. Úgy igazán senkihez sem sikerült közel kerülnöm. A Sakura már virágzásnak indult és ilyenkor az egész utca rózsaszín és annak árnyalataiba burkolózott. Ahogyan sétáltam az iskola felé, egy kivételesen szép lány suhant el mellettem. A hosszú hajába a szellő belekapott és láthatóan nagyon igyekezett, nehogy elkéssen. Láttam, hogy annak az iskolának az egyenruháját viseli, ahová én is jártam. Miután sikeresen megérkeztem az iskolába, már alig vártam, hogy elkezdhessük végre. nem nagyon akartam, hogy megkérdezzék tőlem, mit csináltam a nyáron. Valószínűleg azt válaszoltam volna, hogy ültem otthon és épp bele voltam mélyedve egy jó kis krimibe. Plusz vacsorákra jártam és ott kellett virítanom az apám mellett a megbeszélésein.
- Gyerekek, új osztálytársatok van! - jött be az osztályfőnöknek kikiáltott béna bajszos testesebb tesitanár, nyomában azzal a lánnyal, akit már volt szerencsém látni.
- Yamazaki Hikari vagyok! - mutatkozott be a lány, mikor leesett, hogy őt én már ismerem, az apám egyik vacsoráján találkoztunk és igazán szimpatikus lett.
- Hikari-chan, ülj oda Yu -kun mellé! - Hikari bólintott egyet, majd odaült mellém. Egymásra mosolyogtunk, többet nem is kellett mondanunk. Gondolom mondanom sem kell, az órák után, már nem egyedül mentem haza.
- Meglepett, hogy te is ebbe az iskolába jársz! - rám mosolygott, én pedig viszonoztam.
- Jó végre egy olyannal beszélgetni, aki megérti a helyzetemet!
- Ne is mond, mindenki csak azt tudja megkérdezni, hogy mi van az apáddal, mit csináltál, vettél valami új cuccot a nyáron?
- Engem egyszer meghívtak egy szülinapra, mondván én leszek az est fénypontja, csak mert a szüleim tele vannak pénzzel. Annyira jó lenne egyszer szegénynek lenni, akkor senki se venne észre és nem lennék folyton a figyelem középpontjában.
- Na és csinálsz valamit a hétvégén? Arra gondoltam elmehetnénk moziba!
- Ezt nem nekem kellett volna felajánlanom? Általában ezt mindig fiú mondja először.
- Most viszont én mondtam! Na, akkor eljössz velem?
- Igen, szívesen elmegyek, feltéve, ha megengeded, hogy én fizessek! - végül ebbe belement, a hétvége folyamán pedig megejtettük a mozizást, amit nyugodtan mondhatunk az első randinknak, amit még sok másik követett. Általában együtt tanultunk, plusz sokszor jött át hozzám, ha egyedül éreztem magam. A szüleink ezt nem bánták, elvégre partnerek voltak az üzleti életben. persze nekik a pénz volt fontos, nekem viszont az, hogy végre lett egy barátom, egy igazi barátom. Egy hónap randizás után lettünk egy pár. Ez volt az utolsó év, amit a gimnáziumban töltöttünk. Az egyetemre is már együtt mentünk, csak két teljesen más szakra.
- Nem félsz, Yu? - szorította meg a kezem.
- Egy kicsit, főleg azért, mert te nem leszel ott velem!
- Ne aggódj, csak egy szinttel lejjebb leszek, nem a világ végen! Ígérd meg, hogy nem fogsz más szebb lányokra ránézni!
- Ezt kérned sem kell! Hikari, nagyon szeretlek! - a homlokomat nekidöntöttem ez övének és nyomtam egy puszit a homlokára. Végül tényleg nem néztem rá más lányokra, bár az egyik csoporttársam nagyon igyekezett, de nekem ott volt Hikari, akit mindennél jobban szerettem. A harmadik évünk volt az egyetemen, amikor is ezt a csodálatos lányt, aki ráadásul a gyermekünket hordta a szíve alatt, kegyetlenül meggyilkolták. Nos, a történet további része, pedig már nem ismeretlen. Betoppant az életembe egy rá nagyon hasonlító lány, aki az én hibámból esett teherbe, azóta pedig minden este hallgathatom, ahogyan halkan szuszog mellettem, láthatom a ragyogó mosolyát, amivel nap mint nap megörvendeztet és csak úgy egyszerűen ott van mellettem és évek óta most először érzem úgy, hogy újra van egy családom.
- Mi történt Semi! - mocorgott mellettem a még félálomban lévő Harumi.
- Aludj csak tovább, nem történt semmi! - ekkor láttam csak meg, hogy a keze ismét a fülemen van. Biztos hallotta, hogy cseng és el akarta állítani.
- Minden ami veled kapcsolatos, nagyon fontos, ezért mindig mondj el nekem mindent jó? - ezt a mondatot utoljára Hikari szájából hallottam. Elmosolyodtam és egy nyomtam egy puszit a homlokára.
- Aludj inkább, a baba is biztos fáradt! - a hasára simítottam a tenyerem, majd éreztem, hogy rúg egyet, aztán még egyet. 
- Érezted? Mostanában elég sokat rugdos, szerintem biztos, hogy fiú lesz és  akkor ugye Takada Yu lesz a neve?
- Persze, lehet az a neve, ha szeretnéd! - tulajdonképpen csak most vált valóra az, amit középiskolásként a legjobban akartam: Szegényként élni az életem. Pedig pont most lenne szükség a pénzre, hogy Harumi és a baba megkaphassanak mindent. Én mindenesetre megteszek mindent, hogy ne kelljen szenvedniük, ezért kellett úgy döntenem, hogy valami sokkal törvényesebb munkát keresek. Tudom, Iwanishi ezért meg fog ölni, de meg kell értenie, hogy nekem már csak ők maradtak és ha nem vigyázok rájuk, akkor tényleg mindent el fogok veszíteni.

1 megjegyzés:

  1. Elmélkedés a múlton és merengés a jövőn. Ezt a részt olvasva az jutott eszembe nem megrendezett volt a múltban történt esemény, hogy elszakítsák őket egymástól miért is nem tudom csak úgy felmerült bennem.

    VálaszTörlés

Obserwatorzy