17.rész

Örültem, hogy végre mindenre emlékeztem, de mégis maradtak bennem kételyek. Hisz fogalmam sem volt, milyen volt Ryota kisbabaként és Harumi sem mutatott képet róla. Lehet, hogy titkol előttem valamit? Azon nem csodálkoznék tekintve, hogy mostanában olyan furcsán viselkedik. Reggel Hikari és Ryota még békésen aludtak, én pedig nem akartam őket felébreszteni. Inkább bementem a konyhába és igyekeztem összerakni magamban a dolgokat. Még mindig nem értettem, Harumi miért akarja eltitkolni előlem a dolgokat.
- Yu, miért vagy fent ilyen korán? - dörzsölte meg a szemét Hikari és egy puszit nyomott a nyakamra.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni! Csak kicsit gondolkodni akartam, szóval egyedül kellett lennem!
- Baj van? Kérlek mond el bármi is legyen az, tudod, hogy bennem megbízhatsz!
- Csak nyomaszt, hogy nem emlékszem mi volt mikor Ryota megszületett, ahogyan az sem világos, miért nem vagyunk házasok, hisz megkértem a kezedet, 4 éve Karácsonykor és te igent mondtál, hisz ott van a gyűrű az ujjadon!
- Yu, drágám most csak össze vagy zavarodva! Hidd el, azok az emlékeid is visszatérnek majd idővel. Most csak örüljünk annak, hogy legalább ennyire emlékszel! A kedvemért és a lányunk kedvéért, most már nyugodj meg, jó? - elmosolyodtam és a hasára simítottam a kezemet.
- Már alig várom, hogy megszülessen és olyan gyönyörű legyen, mint amilyen te vagy, drága Hikari! - közelebb lépett hozzám és megcsókolt. Örültem, hogy végre emlékszem arra, hogy min mentünk keresztül. Végre közelebb jutottunk ahhoz, hogy egy boldog családként éljünk majd mi négyen. Remélem sikerül megtalálnom azt, aki tönkre akarta tenni a boldogságunkat és bosszút állhatok rajta. Most viszont élvezni akarom, hogy boldog vagyok Hikari-val.
- Mond csak, nincs kedved ma elmenni sétálni? Utána pedig elvinnélek téged egy különleges helyre!
- Miféle különleges hely, Hikari?
- Majd meglátod! Na benne vagy?
- Persze, de mi lesz a fiúnkkal? Bízzuk rá az anyámra? Biztosan örülne ha kicsit együtt lehet Ryota-val.
- Igen, ez jó ötlet és végre mi is kicsit kettesben leszünk, mert már csak néhány nap és megszületik a kislányunk Yu!
- Igen, a mi édes kis lányunk! Na és gondolkodtál már azon, hogy mi legyen, a neve?
- Még nem, de biztos kialakul valahogy! Most inkább ébresszük fel Ryota-t és lássunk neki a napnak! - elmosolyodott, majd miután megcsináltuk a reggelit, felébresztettük Ryota-t. Szerencsére nem volt nyűgös, sőt még örült is, hogy egy kicsit a nagymamájával lehet. Miután megreggeliztünk, elvittük Ryota-t az anyámhoz. Ő igyekezett maradásra bírni minket is, de mi szerettünk volna kettesben lenni és élvezni ezt a mai napot. Először arra a helyre mentünk, ahová minden Karácsony alkalmával ellátogattunk és leültünk a padra, ahová mindig szoktunk.
- Emlékszem, mikor négy éve itt ültünk és izgatottak voltunk, hogy Ryota hamarosan megszületik. Te nem tudtad, de nálam volt a gyűrű, amivel megkértem a kezed! Te azt mondtad nekem, hogy elmész az ajándékomért. Na és mi történt utána?
- Hát, megkérted a kezemet és én igent mondtam neked.
- Akkor mégis miért nem házasodtunk már össze? Talán te nem akartál még hozzám jönni?
- Dehogyis, csak még túl korainak éreztük a házasságot, ezért vártunk vele. De ugye, már nem fogunk sokáig várni vele?
- Hát persze, hogy nem. Ha a baba megszületik, feleségül akarnak venni téged! - hátrasimítottam a haját és egy csókot nyomtam a szájára. Olyan megnyugtató volt ott lenni vele, azon a helyen, ahová minden évben eljártunk. Pont olyan volt, amilyen régen is, mikor megismerkedtünk. Pont a legjobbkor jött ez a kis kirándulás. Még egy kicsit ott maradtunk, aztán tovább mentünk. Beültünk egy kis étterembe ebédelni, majd tettünk egy nagy sétát. Főként azokra a helyekre mentünk, ahol régebben is jártunk. Boldog voltam, hogy kettesben lehetünk és csak a miénk volt az egész nap. A nap vége felé, már csak Hikari különleges helyszíne volt hátra. Ám meglepődtem, mikor a kórház előtt kötöttünk ki.
- Ez lenne a különleges hely? - húztam össze a szemöldököm, mire elmosolyodott.
- Meglásd sokkal különlegesebb, mint gondolnád! - megfogta a kezem, majd bevonszolt a kórházba. Fogalmam sem volt, mégis mire készülhetett.
- Hikari, már komolyan nem értem, miért hoztál ide!
- Be akarlak mutatni valakinek! - bementünk a nőgyógyászhoz, ahol rájöttem, mégis kinek akar Hikari bemutatni. Ráfeküdt az asztalra, majd az orvos elkezdte alaposan megmutogatni nekünk a babát. Láttam az apró kezeit és lábait, aztán a kis fejecskéjét. Ám a legcsodásabb dolog mégis akkor történt, mikor meghallottuk ahogy ver a kicsi szíve. Éreztem, ahogyan a szemeim megtelnek könnyekkel és igyekeznem kellett, hogy ne sírjam el magam. Igaza volt, tényleg csodálatos pillanat volt. Ott voltunk kettesben és hallgattuk ahogyan ver a gyerekünk szíve. Úgy éreztem, végre egy tökéletes napot tölthettünk el kettesben.