16.rész

Csodálatos estét töltöttem el Hikari-val. Végre egyre közelebb kerülhettünk egymáshoz. Bár még mindig nem emlékszem rá, ez már egyáltalán nem érdekel. Végre boldog akarok lenni, nem pedig a múlton rágódni. Mikor felébredtem, Hikari már nem volt mellettem. Ezen nem is lepődtem meg annyira, hiszen sosem képes megmaradni egy helyben, épp ellenkezőleg, folyton csinálni akar valamit. Miután felöltöztem, lementem hozzá a konyhába.
- Miért is nem lep meg, hogy itt látlak? Bár jobban örültem volna, ha mikor kinyitom a szemem te ott vagy mellettem! - panaszkodtam, mire elmosolyodott.
- Ne haragudj, csak nem éreztem jól magam és nem akartalak felébreszteni.
- De most már jól vagy?
- Persze, csak egy kis émelygés volt, ez terhességkor előfordul. Egyébkén boldog vagyok, hogy tetszett az ajándékom. Tudom, hogy nem nagy dolog, de szívből adtam.
- Viccelsz velem? Csodálatos ajándék volt Hikari. Arra gondoltam, mi lenne ha kitennénk az ágy fölé? Ha már itt tartunk, talán aludhatnánk újra együtt, mint régen! - lehajtottam a fejem, mert éreztem, hogy el fogok pirulni. Tudom, elég kellemetlen kérdés, de muszáj volt megkérdeznem tőle. - legnagyobb meglepetésemre, Hikari elnevette magát.
- Tényleg ezt szeretnéd? Mert részemről semmi akadálya! - magához húzott és megcsókolt. Valahogy kikívánkozott belőlem ez az egész. Csak boldog akarok lenni vele, más egyáltalán nem számít. Ott álltunk a konyha kellős közepén és csókolóztunk, ám ez nem tartott sokáig.
- Mama, Papa beteg lettem! - vonszolta be magát Ryota és megdörzsölte a szemeit.
- Gyere, mutasd magad! - odaléptem hozzá és a homlokára tettem a kezem. Ahogy gondoltam, nem volt láza. Volt egy sejtésem, hogy mégis miért tettette magát betegnek.
- Látod papa, nagyon beteg vagyok! - lebiggyesztette a száját és felém nyújtotta a kezét, hogy vegyem fel.
- Igen, úgy tűnik tényleg beteg vagy, így nem mehetsz az óvodába! - felvettem a földről és nyomtam egy puszit az arcára. Ryota elbóbiskolt a vállamon, én pedig elmosolyodtam.
- Miért mosolyogsz? Hiszen lázas, nem?
- Dehogy beteg, csak úgy tesz, mintha az lenne! - Hikari odajött hozzánk és Ryota homlokára tette a kezét.
- Hiszen, nem is meleg a feje! Akkor miért maradjon itthon?
- Azért csinálta ezt, hogy foglalkozzunk vele! Ha ma elkényeztetjük, meglásd a nap végére már semmi baja nem lesz! Ugyan már, egy napot csak kibírnak nélküle.
- Rendben, de csakis ma! - elmosolyodott és újból megcsókolt. Miután visszafektettük Ryota-t az ágyba, nekiálltunk a reggelinek. Talán tényleg jót tesz majd nekünk, ha egy napot hármasban töltünk. Miután megreggeliztünk, Ryota is felébredt.
- Papa, már kitaláltam mit csináljunk ma! A Mama csinál nekünk forró csokit és közben megnézzük azt a dínós mesét, amit mindig megnézünk és utána a Mama mesél nekünk esti mesét, ugye Mama?
- Rendben, ettől talán a testvérkéd is megnyugszik majd! - amíg Hikari megcsinálta a forró csokit, addig mi lehoztuk a takarókat és a párnákat, majd alaposan betakaróztunk. Miután Hikari is kesz lett, mindannyian fogtunk egy bögre forró csokit és nekiláttunk a mesének. Jó érzés volt látni, ahogy Ryota kacagva nézi végig az egész mesét, máskor nagyra nyílt szemekkel csodálkozott és kérdezgetett minket, hogy mi miért történik. A film után már csak Hikari meséje maradt hátra.
- Mama, milyen mesét fogsz mondani?
- Majd meglátod! Egyszer volt egy lány és egy fiú, akik nagyon szerették egymást. Lett nekik egy kisbabájuk, akit nagyon de nagyon szerettek. De sajnos egy gonosz boszorkány elválasztotta hármójukat egymástól és sokáig nem láthatták egymást. Aztán egy szép napon, a fiú és a lány újra találkoztak és elindultak megkeresni a kisbabájukat, aki már egy kicsit nagyobb lett. Aztán fiú, a lány és a kisbabájuk együtt élhettek boldogan és a boszorkány többet nem bánthatta őket! - miközben hallgattam Hikari meséjét, bevillant, mikor a középiskolában megismertem őt. Aztán az is, hogy ott vagyunk tél kellős közepén és Hikari épp Ryota-t várta. Hirtelen annyi minden az eszembe jutott velük kapcsolatban, de főleg azok a dolgok, amiket Hikari-val együtt éltem át.
- Emlékszem! - tudatosítottam, mire Hikari és a fiam rám néztek.
- Hogy mondod, Yu? Azt mondtad emlékszel?
- Igen Hikari, már emlékszek mindenre!
- Papa, akkor én ki vagyok? - nézett rám nagy szemekkel Ryota, mire elmosolyodtam.
- Te vagy az én okos és cukorfalat fiacskám, akit nagyon szeretek! - felkaptam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Éljen, a Papa tudja ki vagyok! - hatalmas mosoly húzódott a szájára, ami boldoggá tett. Hikari úgy nézett rám, mint aki nem hinné el amit mondtam. Miután Ryota elaludt, a nyakamba borult.
- Ezt el sem hiszem Yu, tényleg emlékszel ránk?
- Igen drágám, már tisztán emlékszem mindenre! Ha tudnád mennyire szeretlek és köszönöm, hogy így kitartottál mellettem!
- Yu, annyira boldoggá tettél ezzel a hírrel! Én is nagyon szeretlek téged, drágám! - magamhoz húztam és megcsókoltam. Végre mindenre emlékeztem, már csak egy valamire van szükség, hogy megtaláljam azt, aki tönkre akarta tenni az életünket és megfizessen azért, amit tett.