2017. szeptember 22., péntek

3.rész


Odaszaladtam a lépcsőhöz és felkaptam a földről a lány törékeny testét. Eléggé megijesztett, ezt nem tagadom. Felvittem a szobába és lefektettem az ágyra. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Igaz Hikari is volt rosszul a terhessége során, de soha nem ájult el. Mondjuk amilyen állapotban van ez a lány, nem tudom mit csodálkozom. Az már egyszer biztos, hogy a szülei nem etették őt halálra, ráadásul a fizikuma se volt túl biztató. Ki söpörtem a szemébe logó haját, hogy jobban feltérképezhessem az arcát. Annyira hasonlított Hikari-ra. A Barna szemei, az arcvonása, az ajkai, egyszerűen minden. Kár, hogy nem volt időm sokat gyönyörködni benne, mert megszólalt a telefon.
- Semi, kapkodd magad, munka van!
- Most nem tudok menni! A kiscsaj elájult, nem akarom így itthagyni!
- Szóval már most fontosabb lett, mint a munkád? Akkor mi lesz, mikor a gyerek megszületik?
- Nézd, a gyerekemet várja és nem szeretném, hogy a múltkori eset megismétlődjön!
- Úgy tűnik kezd visszatérni a régi éned, nem igaz Takada?
- Pofa be Iwanishi! Nem akarom, hogy még egyszer kiejtsd ezt a nevet. Takada Yu megszűnt létezni, mikor a barátnőjét és a gyerekét meggyilkolták. Ha felébredt, akkor odamegyek! - lecsaptam a telefont és láttam, hogy Harumi kezd ébredezni.
- Mi történt? - nyitotta ki a szemeit.
- Nem megmondtam, hogy vigyázz magadra? 
- Sajnálom! - elkezdett pityeregni. Bűntudatom lett, amiért megsirattam. Hihetetlen hogy csak most jött be az életembe, de már most elkezdte előhívni a régi énemet. Egészen eddig, nem éreztem bánatot, örömöt szeretetet és bűntudatot, erre tessék.
- Most meg miért sírsz? Hiszen nem is csináltál semmit! Nekem most el kell mennem, Iwanishi hívott, hogy munka van. Majd később jövök! - mentem is volna el, ha nem csimpaszkodik bele a karomba.
- Ne menj el! Kérlek, csak most maradj itt velem!
- Jó, maradok! - sóhajtottam fel, majd írtam egy üzenetet Iwanishi-nak azzal a szöveggel, hogy még nem kelt fel és, hogy majd később elintézem a dolgot. - Mit szólnál, ha elmennénk vásárolni? Úgyis kell még venni valamit vacsorára, meg neked még pár dolgot.
- Hiszen azt mondtad, hogy a tartalék pénzt vásároltam el.
- Itt van ez! - mutattam fel a borítékot, amiben benne volt a munkadíjam, ami mi tagadás elég sok volt most.
- Semi, nem kell rám költened ezt a pénzt! Inkább tedd csak el, hogy legyen majd későbbre!
- Ne akadékoskodj, inkább menjünk! - segítettem neki kikelni és már mentünk is. A háztól pár utcányira sokféle üzlet volt. 
- Semi, mégis mit szeretnél venni?
- Menj és nézz magadnak valami ruhát, nekem még el kell intézzek valamit! - elment a ruhaüzletbe, amíg én szerencsésen kiszúrtam egy hajtűt, aminek a végén egy kagyló volt. Azt hiszem ez jó ajándék lesz neki és még csak nem is volt drága. Mikor visszamentem, Harumi-nak már hűlt helye volt. Elég ideges lettem, hogy így átvágta a fejemet, aztán megláttam, hogy nem egy női ruhaboltba ment be, hanem egy férfibe. Láttam, hogy ép készül venni valamit, ezért én is bementem.
- Semi, nem kellene itt lenned! - dugta a háta mögé a kezében lévő szatyrot.
- Mi van a kezedben?
- Ez csak a tiéd! - nyújtotta felém a zacskót. Elvettem tőle és belenéztem. A ruhák tökéletesen passzoltak, a korábbi énemhez, ráadásul még a méreteimet is eltalálta. 
- Hihetetlen, hogy tudtad a méreteimet! - ráztam meg mosolyogva a fejemet.
- Nos, csak tippeltem, de ezek szerint tetszik neked, ugye?
- Igen, nagyon tetszik. Igazából én is vettem neked valamit! - mutattam fel neki a hajtűt.
- Ez nagyon szép! Köszönöm, Semi! - elmosolyodott és nyomott egy puszit az arcomra. Hirtelen megint elöntött ez a fura és fojtogató érzés, amit azóta érzek, mióta belépett az életembe. Pontosabban én léptem bele az övébe és jól fel is forgattam. Viszont ha nem lenne ez, akkor nem tudná, hogy azok akiket a szüleinek hitt, igazából nem is azok. - Nem tennéd bele a hajamba? - meglepetten bólintottam egyet és beletűztem a hajába. Olyan puha és selymes volt a haja, hogy alig bírtam megállni, hogy ne túrjak bele.
- Ez jól áll neked!
- Komolyan? Ennek nagyon örülök. Semi, kérhetek tőled valamit? Lehetne, hogy mikor otthon vagy, viseled azokat a ruhákat, amiket választottam neked? Tudom, hogy a munkádhoz tartozik megölni az embereket, mégis mikor a véres ingedre nézek, mindig nagyon megijedek! Megteszed ezt nekem? - olyan szemeket meresztett rám, mintha valami utcára kidobott kölyök kutya lenne. Képtelen voltam nemet mondani, így végül belementem. Még megvásároltuk a vacsorának valót és csak utána mentünk haza. Én már így is késésben voltam, de az ingem még nem száradt meg.
- A fenébe, most mit fogok csinálni? - bosszankodtam, mire Harumi az arcomba tolt egy fekete inget.
- Vedd fel addig ezt! - bólintottam egyet és magamra kaptam. Olyan másnak éreztem magamat benne, mintha nem is gyilkolni mennék, hanem szimplán beszélni valakivel. Nem tudom mit fog szólni Iwanishi, de őszintén nem is nagyon érdekel. Ez az én életem, úgy döntök felőle, ahogy akarok. Már különben sem vagyok gyerek, hogy megmondják mit csináljak.
- Csak, hogy megjöttél! Mi ez a hacuka rajtad? Csak nem az a kislány aggatta rád?
- Na és ha igen? Talán van valami problémád vele?
- Őszintén szólva van, nem is kevés. Ebben nem lehet embert ölni, másrészt kicsit kezdem úgy érezni, hogy ez a csaj fontosabb neked, mint a munkád!
- Talán igen, de ez nem a te problémád! 
- Már, hogyne lenne az én problémám? Hiszen én adtam neked egérutat Takada!
- Még egyszer elismétlem, hogy ne ejtsd ki ezt a nevet a szádon! Inkább mond, hová kell menjek, azt hagyj végre békén! 
- Nesze, itt van a cím, csak aztán el ne szúrd nekem! - elvettem tőle a célpont címét, majd beállítottam a telefonon a koordinátákat, hogy minél gyorsabban odaérhessek. Az illető nagyban bulizott a haverjaival.
- Te meg ki a frász vagy törpe?
- Valaki, aki most szépen kinyír téged! - előhúztam a késemet és dulakodni kezdtünk. Egy ideig még ő volt fölényben, ám amikor sikerült őt megfékeznem, a torkához szorítottam a kést. Épp készültem arra, hogy elvágjam a torkát, mikor meghallottam Harumi hangját.
- Semi, kérlek ne csináld, nem akarom, hogy bajba kerülj és elveszítselek! - kiesett a kés a kezemből, majd szépen lassan elkezdtem hátrálni és egészen hazáig futottam. Volt egy nagyon rossz előérzetem, a lánnyal kapcsolatban, de reméltem, hogy nem lesz igazam.
- Harumi! - kiáltottam, mikor hazaértem.
- Semi, mi történt? - ott állt egy térdig érő, apró virágmintás ruhában, a hajában pedig még mindig benne volt a hajtű amit én vettem neki. Nem szóltam semmit, hanem szorosan magamhoz öleltem.
- Ugye nem bántottak?
- Miért, talán kellett volna? Tudsz valamit, amit nekem nem szabad?
- Ne is törődj vele! Csak ígérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra! - a homlokomat nekidöntöttem az övének és szinte csak pár centi választott el minket a csóktól. Tudtam, hogy ennek semmi értelme, hiszen én még mindig csak Hikari-t szeretem, ennek ellenére itt van Harumi, aki szinte a kiköpött mása.
- Rendben van, ha ez kell, akkor megígérem neked! - felemelte a kisujját, mire én is az enyémet és kereszteztünk egymással. Azt hiszem itt az ideje, hogy egy kicsit komolyabban vegyem a dolgokat és nagyon figyeljek oda rá.

1 megjegyzés:

  1. Na tessék egyre erősebb az érzés a lány iránt ami azt jelenti, hogy mélyen tudat alatt érzi, hogy közük van egymáshoz. Remélem a társa nem akadékoskodik és nem tesz keresztbe a fiúnak.

    VálaszTörlés

Obserwatorzy